Kedves Olvasó látogató
Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor biztosíthatlak hogy a legjobb helyen jársz. Ez a könyvesbolt első ránézésre pont olyan, mint a legtöbb másik, ám valójában sok dologban különbözik. Ezeket a különbségeket szeretnénk megmutatni neked, hogy te is tudj jól könyvet vásárolni.
A hagyományos könyvkereskedelem egyik nagy hibája, hogy az író, a szerző, szinte csak aprópénzt kap a megírt, és eladott könyvei után, ami szinte semmire nem elég, főleg nem a megélhetésre. Ezzel szemben a könyvkiadók milliárdos hasznot könyvelnek el, minden évben. Erről egy neves hazai írónk így nyilatkozik: Regényírás. olvasd el hogy pontosan tisztában legyél a helyzettel.
Ebben a helyzetben van kiemelkedő szerepe az olvasónak, vagyis neked. Ez a könyvshop azért jött létre, egy közös összefogás eredményeképpen, hogy a szerzők számára biztosítsuk a lehetőséget, hogy a magánkiadás révén, – a könyvesházak kihagyásával, – a lehető legtöbb bevételt tudjuk biztosítani. Vagyis ha nálunk, tőlünk vásárolsz egy könyvet, akkor ezzel a szerzőt támogatod!
Miért fontos ez?
Ma egy átlagosnak számító író, – aki nincs benne a top 10-ben, – az nem tud megélni az írásból, a fent említett okok miatt. Egy írónak a munkája, – ahogy a megnevezés is utal rá, – abból áll, hogy regényeket írjon, és ezzel szórakoztassa, az olvasókat, vagy éppen az idegeit borzolja. Ez így sajnos nem működik, mert aki író, annak a legtöbb esetben megélhetési gondjai vannak, nem ritkán a létezésük is veszélyben van, – mindeközben a könyvkiadók dúskálnak a milliókban.
A célunk, hogy az írók számára megadjuk a lehetőséget arra, hogy a bevételeiket a saját termékenységük, a tehetségük alapján alakíthassák. Egy író, ha nem kell mással foglalkoznia, mint az írással, akkor többet, jobbat, és mindenképpen értékesebbet képes alkotni. Ne értsd félre, kedves olvasó, itt szó sincs arról, hogy egy író, az írásból akar meggazdagodni, mert ez hiú ábránd lenne, pusztán arról szól a dolog, hogy emberi mértékkel képes legyen saját magát és a családját fenntartani.
Az e-könyv szerepe
Ha egy író megjelentet egy könyvet, akkor annak az előkészítése során, több munkafázisban, nagyon sok pénzt kell kifizetnie ahhoz, hogy a könyv, valódi nyomdai termék lehessen, és a kezedbe tudd venni. Ez a költség egy könyv esetében, akár több száz ezer forint is lehet, ami egy olyan összeg, amit egy átlagos író nem képes kifizetni.
Itt jön képbe az e-könyv. Egy e-könyv esetében, ez az összeg, csak a nyomdai költségtől mentes, ám az értéke ugyan az, mint a nyomtatott könyv esetében. Egy jó történet, ami megmelengeti a szíved. Lemondanál erről, csak azért mert nem a nyomdában készült?
Egy e-könyv esetében nincs példányszám, vagyis az eladások száma korlátlan. Ha megveszel egy e-könyvet, akkor ezzel az írót oly mértékben tudod támogatni, ami afelé viheti őt, hogy még többet és még jobbat tudjon írni, és ezáltal te, kedves olvasó még elégedettebb lehetsz.